Gúta (hivatalos szlovák nevén 1948 előtt Guta, azóta Kolárovo) szlovákiai település a Nyitrai kerületben. Komárom és Ógyalla mellett a Komáromi járás három városának egyike. A Kisalföldön, a Vág és a Kis-Duna folyók összefolyásánál fekszik, Pozsonytól, az ország fővárosától délkeletre, mintegy 90 km-re. 10 756 lakosával, amelyből a döntő többség, 80,78% magyar, a Csallóköz legnagyobb települései közé tartozik.

A város hat részre osztható fel. Ezek a településhez tartozó Császta, Királyrét, Nagysziget, Örtény és Pacsérok. Maga a központ egy egységet alkot.

A város határában már a hallstatti kultúra idejében (korai vaskor, i. e. 8–5. század) letelepültek emberek, amit a régészeti kutatások is alátámasztanak. A régi okmányok arról tanúskodnak, hogy a település fekvése az évszázadok során többször is változott. A legelső oklevél, amely Gúta környékére vonatkozik, IV. Béla egyik 1252-ben kiadott okmánya.

A település első említése 1268-ból való. A falu az esztergomi érsek tulajdona volt. Néhány forrás alapján az 1270-es években IV. László Gútának számos területet adott. A 14. században létrejött egy másik település is, amelyet Nagy Gútaként emlegetnek. A helyi legendák szerint az Árpád-házi királyok a Tisza mentéről ideköltöztetett lakosokkal növelték a környék népességét. 1311-ben Csák Máté trencséni kiskirály csatlósa, Chellus, Naszvaddal, Szímővel és Bajccsal együtt elfoglalta.

1349-ben Mária magyar királynő, Luxemburgi Zsigmond felesége, erődítményt építtetett a település határában a gázlók és kereskedelmi utak védelmére. Az erődítményt Békevárnak nevezte el.

Az 1526-os mohácsi csata után mindkét település lakosai – a török elől menekülve – biztonságosabb helyre költöztek: a Csallóközbe, a Kis-Duna jobb partjára, oda, ahol a mai Gúta városa található.

1551-ben Gútát várossá nyilvánították. Különféle kiváltságokat kapott, többek között évente rendezhetett országos vásárt. 1573-ban az esztergomi bég katonái feldúlták. Ekkor Nagy Gúta már lepusztult templomával együtt, annak ellenére, hogy a falut sáncok védték, amelyek egy erődítményrendsz részét képezték. 1662 és 1664 kötött barokk stílusban a várat átépítették. A városlakók az évszázadok folyamán sokat szenvedtek a török rajtaütésektől, a zsoldos katonáktól és az osztrák seregektől. 1669-ben török egységek kifosztották és felégették Gútát. 1708-ban a Bottyán János kuruc tüzérsége a határban lévő erődöt rommá lőtte. 1849-ben a peredi és zsigárdi győztes csatákból visszavonuló osztrákok felgyújtották a falut^[1].

A 19. század végén és a 20. század elején a helyi lakosság élete minden területen fellendült. Felépültek az árvízvédelmi töltések, a Kis-Dunán pedig vashíd épült. Megépítették a vasutat, a gőzmalmot és a téglagyárat. Üzembe helyezték a Kohn-féle halászhálógyárat is. Ebben az időszakban alakult meg a fogyasztási szövetkezet és az ármentesítő társulat. Az I. világháborút követően, a trianoni békeszerződés értelmében a Magyar Királyságtól elszakítva Csehszlovákiához csatolták.

A községet az 1938-1945-ös években visszacsatolták Magyarországhoz. 1945-1947-ben kitelepítették a lakosság magyar nemzetiségű részét, és szlovák visszahonosított lakosságot telepítettek ide. 1948 augusztusától a falu neve hivatalosan Kolárovo lett. 1954-ben a község határából különválasztottak egy részt Ifjúságfalva (Dedina Mládeže) néven. A vitathatatlan fejlődés ellenére az akkori Csehszlovákia legnagyobb falva megtartotta mezőgazdasági jellegét. Építészeti szempontból földszintes vályogházak jellemezték.

Jóllehet a lakosság igen tapasztalt volt az árvizekkel való harcban, 1965-ben mégis meglepte őket egy olyan pusztító áradat, amely a mai napig ott szerepel emlékeik többségében. A város krónikája az alábbiakat őrizte meg az árvízről:

„	1965 tavasza rendkívül esős volt. A Vág és Duna vízszintje állandóan növekedett. Május közepén árvízkészültséget rendeltek el. Június 17-én a Duna vize átszakította Csicsónál a töltést. Újabb védőgátakat emeltek, megkezdődött a harc a községhez kérlelhetetlenül közeledő természeti elemmel. Június 19-én megkezdték a gyermekek és az idős emberek evakuációját. A községből 1800 személyt szállítottak el. 1965. június 25-én a víz átszakította a töltést, és Gúta néhány óra elteltével víz alá került. A felbőszült ár lerombolt minden házat, amely az útjában állt. A lakosok csak a legfontosabbat mentették meg, gyakran csupán a puszta életüket. 10687 lakosból addigra már csak 620 maradt a településen. Két hónap elteltével, amikor a víz leapadt, feltárult Gútán a pusztulás szörnyű képe. A községben 768 ház dőlt össze, 1568 súlyosan megrongálódott, csak 107 hajlék maradt ép. Megkezdődött a károk felszámolása. Csehszlovákia különböző részeiből jött a segítség. Az újjáépítésben leginkább Prága, Pozsony és Brünn, de az olomouci, nagyszombati, nagytapolcsányi és az érsekújvári járás is segített. Új családi házak épültek, hiszen ebben a helyzetben ez volt a legfontosabb. Az 1965 végén már 175 családi ház állt. A lakossági ellátás intézményeinek felújítását 1966-ban kezdte meg a község. Elkezdődött a 12-osztályos alapiskola és a 200 személyes diákotthon építése, épülni kezdett a két óvoda és a bölcsőde, felépült az egészségügyi központ és a benzinkút. Megkezdték a község csatornázásának építését és a távfűtés rendszerének lefektetését. A gútai gyermekek az 1965/66-os tanévben Csehszlovákia különböző községeiben, üdülőhelyein térítésmentesen tanulhattak. 1967-ben kezdődött a kultúrház, továbbá az új üzletközpont építése. Megkezdték az utak javítását, felállítottak egy gömbkutat (hidroglóbusz), és korszerűsítették a villanyvezetéket. Két év sem kellett, és a község felépült romjaiból az ország lakosságának és üzemeinek önzetlen segítsége nyomán.	”

Az árvíz által elpusztult község megújulása, megváltozott arculata, valamint az a tény, hogy közeledett Gúta első írásos említésének 700. évfordulója, nem maradt visszhang nélkül a legfelsőbb politikai és társadalmi körökben sem. 1967. október 14-e a település egyik legjelentősebb napja lett, mivel ismét visszakapta városi rangját. Egy krónikás^[2] az ünnepről az alábbiakat jegyezte fel:

„	Az ünnepi hangulat már reggel óta tartott, bár az ünnepélyes várossá nyilvánítást csak a délutáni órákra tervezték. Gúta lakosait reggel friss fúvószene ébresztette és csalogatta ki a térre, ahol már valódi ünnepélyes hangulat uralkodott. Az ünnepségen becses vendégek vettek részt, kerületi és járási politikai vezetők, valamint azoknak az üzemeknek és intézményeknek a képviselői, amelyek a város újjászületését segítették. A városnézés után a Szabadság téren leleplezték az árvíz emlékművét, Nagy János szobrász alkotását, melynek címe „Anyaföld”, és amely a Csallóköz termékeny földjét, az itt élő emberek kitartását jelképezi. Az ünnepségen Alexander Dubček mondott beszédet, és átnyújtotta Jányi Jánosnak, a HNB elnökének a várossá nyilvánításról szóló okiratokat.	”

A város lakosságának és építőinek igyekezete, hogy fellendítsék Gútát, nem veszett kárba. Az 1968-75-ös évek elmúltával, a Duna-akció összes építkezésének befejezésével megszilárdultak a város belső viszonyai, és megjavult a lakossági intézmények működése is. 1965 után teljesen megváltozott a főtér képe, amely a fejlődő város méltó központjává vált. A tér közepén álló adminisztrációs épületet 1975. augusztus 23-án adták át, így a nagyközönség és a hivatalnokok korszerű közigazgatási központot kaptak. Az épület Járgerský mérnök tervei szerint épült fel. Ma a városi hivatal, a Szlovák Takarékpénztár kirendeltsége és a posta használja az épületet. A teret építészetileg szökőkúttal és az Elemek fellobbanása nevet viselő plasztikával egészítették ki. A tér eredeti épületei közül csak a római katolikus templom maradt meg, és a hivatalnokok felújított lakóháza, amely ma a város lakásalapját gyarapítja. 1974-ben ünnepélyesen átadták rendeltetésének a város új kultúrközpontját is.

A város dinamikus fejlődésének időszakában egyidejűleg kellett új házakat építeni a fiatal családok számára, a polgári ellátás intézményeinek, de ugyanúgy meg kellett építeni a kultúra és a sport céljait szolgáló építményeket is. Gyors tempóban épültek egész háztömbök, lakótelepek, amelyek azután a baráti összefogás városainak nevét viselték, mint például Prágai tér és Brünni tér. Napjainkban a városnak 700 lakása van lakóházakban. A város sok utcával büszkélkedhet, amelyekben korszerű családi házak állnak.