Hidaskürt (szlovákul Mostová) község Szlovákiában a Nagyszombati kerületben a Galántai járásban. 2001-ben 1600 lakosából 1409 magyar és 177 szlovák volt.

1245-ben "Curty" néven említik először, az egykori Nyék (ma Feketenyék) határában keletkezett. Neve a magyar "Kürt" törzsnévből származik, névelőtagja vízen itt átívelő hídra utal. Pozsony várának tartozéka volt. Egykori templomát 1396-ban említik először, később a török harcokban megrongálódott és a 18. század közepén le kellett bontani. A falu 14. század elején Csák Máté birtoka lett. A település ebben az időben Kis- és Nagykürt részekre szakadt, de volt külön Kürt és Nemeskürt is. 1491-től Sempte várának uradalmához tartozott. 1624-ben az Eszterházy család szerezte meg, melynek birtokközpontja Galántán volt. A 17. század közepén Széchenyi Lőrinc szerzett itt birtokot. 1817-ben a tallósi uradalom része lett.

Vályi András szerint "HÍDAS KÜRT. Magyar falu Posony Várm. lakosai katolikusok, fekszik Viszkelettõl 1/4 órányira, Dudvág vize mellett, fõldes Ura G. Eszterházy Uraság, két nyomásra vannak szántó földgyei osztva, réttye, legelõje, és fája van." ^[1]

Fényes Elek szerint "Hidas-Kürth, Pozsony m. magyar falu, a Dudvágh vizénél, Diószegtõl délre 1 1/2 mfldnyire. Lakja 1132 kath. Van egy kath. paroch. temploma, tágas termékeny határa, szép erdeje, sok rétje. F. u. gr. Eszterházy Mihály. Ut. p. Cseklész." ^[2]

1910-ben 1559, túlnyomóan magyar lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott. Ezután Csehszlovákia része lett. 1938 és 1945 között ismét visszakerült Magyarországhoz. A szocializmus idején központi község volt, a Vörös Csillag EFSz révén (mely a rendszerváltás után megszűnt). 1990-ben alapították szakközépiskoláját. Napjainkban is mezőgazdasági település, bár sokan járnak dolgozni Galánta üzemeibe és kis varrodája is van (az egykori szövetkezet irodaépületében).

Felsőszeli (szlovákul Horné Saliby) község Szlovákiában, a Nagyszombati kerületben, a Galántai járásban. 2001-ben 3134 lakosából 2100 magyar és 1001 szlovák volt.

A község területén már az újkőkorban laktak emberek, a lengyeli kultúra népének maradványait tárták itt fel. A magyar törzsek a 10. században telepedtek meg ezen a vidéken és a mai napig is magyar többségű a falu lakossága. A falunak valószínűleg már a 11. század végén állt temploma. Szelit 1237-ben Zele alakban a pannonhalmi apátság oklevelében említik először. A pannonhalmi kolostor uradalmának része volt. IV. Béla 1246-ban a heiligenkreuzi apátságnak adományozta. Templomát 1271-ben V. István oklvele is említi. Károly Róbert 1313-ban a Kacsics nemzetségbeli Farkas fia Tamás lublói várnagynak (később erdélyi vajda és szolnoki ispán) adományozta. 1355-től Kónya bán birtokában. A Felsőszeli elnevezés 1493-tól használatos. Kiváltságait 1523-ban kapta, de várossá nem fejlődött. Újabb katolikus temploma 1524-ben épült, nemsokára azonban a falu lakosságával együtt evangélikus templom lett. 1620-ban Esterházy Miklós adta vissza a katolikusoknak. Ezt a templomot 1770-ben lebontották, helyette 1775-ben éült a mai katolikus templom. A falu a 16. században a Thurzó és a Báthory család, majd a 17. században az Esterházyak semptei uradalmához tartozott. 1817-ig a cseklészi uradalom része volt. 1828-ban 256 házában 1789 lakos élt. Lakói főként mezőgazdaságból éltek.

Fényes Elek szerint "Szeli (Felsõ), magyar falu, Poson vármegyében, az elõbbeni falutól egy kis óra járásnyira. Ugyancsak a Dudvágh mellett: 850 kath., 1100 evang., 30 ref., 8 zsidó lak. Van kath. paroch. temploma, és evang. anyaszentegyháza. Határa igen termékeny; legelõje, rétje bõséggel. F. u. gróf Eszterházy József, de bir benne szép inscriptionalis jószágot Benyovszky Péter kapitány is. " ^[1]

1910-ben 3477 lakosából 3463 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Pozsony vármegye Galántai járásához tartozott.

A Beneš-dekrétumok alapján 1947. január 23-án a csehszlovák hadsereg által ostromgyűrűbe zárt községben elkezdődött magyar lakosságának Csehországba történő deportálása, mely összesen 240 családot (1013 személyt, közülük 126 hatéven aluli gyereket) érintett. Hátrahagyott házaikba Rózsahegy környéki szlovák telepesek költöztek be. A deportáltak többsége csak 1949-ben térhetett vissza szülőfalujába. A község történelmének egyik legnagyobb tragédiája 1947. április 27-én, az első Magyarországra indított transzporttal vette kezdetét. A több hónapon át tartó kitelepítések folyamán a község 1321 magyar lakosát (azaz 310 családot) toloncolták ki Magyarországra. Helyükre az áttelepülést önként vállaló magyarországi szlovákok érkeztek, elsősorban Tótkomlós és Békéscsaba környékéről.^[2]